Iratrendezés az irodában

A rendrakási képesség nem feltétlenül velünk született tulajdonság, ezért jobb, ha mielőbb megtanuljuk. Egy új munkahelyen kis szerencsével már egy bevált, előre kialakított rendszerbe tudunk illeszkedni, de ennek hiányában ránk vár a feladat, hogy javaslatokat tegyünk. Nézzük, milyen irodai eszközökkel tudjuk megvalósítani a rendszerezést!

Elöljáróban elmondanánk, hogy a papírkötegek asztalon való egymásra halmozását jobb, ha elfelejti. Ugyan egy ideig még átlátható a köteg, de egy bizonyos mennyiség felgyűlése után már komoly problémát fog okozni, ha nem találunk egy dokumentumot.

Tollal a kézben

Füzetlapok, vagy A4-es ívek helyett használjon füzeteket, vagy ha nagyon muszáj post it-eket. A füzetek kiválóak egy-egy adott munkafázissal kapcsolatos jegyzetelésre.

Tipp: a post it-ek felragasztgatását ne vigye túlzásba, mert ugyan kreatívan színes lesz az asztala, de egyben átláthatatlan is.

Iratmegsemmisítő készülék– a tisztogató munkatárs

Az adatvédelem miatt kiemelten fontos, hogy a szupertitkos, vagy már nem szükséges nyomtatott dokumentumokat mielőbb eltávolítsuk, és ne adjunk még csak esélyt sem a kíváncsi szemeknek.

Mappányi rend

Digitalizáció ide vagy oda, mappákra minden irodában szükség van. Már csak azért is, mert a fiókok előbb utóbb betelnek, és a mappák kiutat mutatnak a káoszban. Elszámolások, bérkimutatások, szerződések tárolására kiválóan alkalmas.

Irodába főként az iratrendező kartonokat ajánljuk, de akár az A4-es mappák is jó szolgálatot tehetnek. Ez utóbbiak tárolásához remek még az iratrendező szekrény.

Természetesen ne feledjük a digitális kategorizálást sem. Egy scannerrel digitalizált fájlt könnyű elküldeni, és még költséghatékonyabb megoldás is, mint a postán való feladás.

Apróságok

Amennyiben szükséges, a munkarendet egy falitáblára is fel lehet írni, így mindenki fogja tudni, hogy aznap milyen követelményeknek kell eleget tennie.

Vessen véget az irodai rendetlenségnek, a Depot segít rendszerezni!

Az alábbi termékkategóriában megtalálhatja a számítását: Iratrendezés, archiválás

Rendezett munkaterületet kívánunk!