A papír fejlődése

Amikor irodaszerek kerülnek szóba, az ember automatikusan a papírra asszociál, hiszen ez egy olyan eszköz, melyet valamilyen formában mindannyian használunk.

Teljesen természetesnek vesszük, hogy ezek az irodaszerek rendelkezésünkre állnak. Amikor fel akarunk jegyezni valamit, keresünk egy jegyzetfüzetet. Ám ez nem volt mindig így. Nagyon sok fejlődésen kellett keresztülhaladnunk, mire az irodaszerek általánosan a rendelkezésünkre álltak. Bár a papír szinte az írással egyidős, mégis igen rövid ideje mondhatjuk magunkénak azt a bőséget, ami ma általános.

Az irodaszerek történelme az ókorra vezethető vissza, a papír szó is ebből az időszakból származik. Hozzávetőlegesen öt évezreddel ezelőtt gyártottak először olyan növényi lapokat, melyre hagyományos írószer által írni lehetett. Pár száz éven keresztül ezek az ősi irodaszerek uralták a világpiacot. Az egyiptomiak állították elő, és ellátták a környező államokat is. Egy idő után azonban ennek az „irodaszer exportnak” vége szakadt, melynek elsődlegesen politikai okai voltak. Ebben az időben kezdték el Kis-Ázsiában gyártani a pergament, melyet már nem növényi alapanyagból, hanem állati bőrből készítettek. Később a kódexek írására is ezek az ókori irodaszerek kerültek használatba. Kissé furcsának tűnhet az ókori papír elődeit az irodaszerek kategóriájába sorolni, pedig valójában azok voltak. Ezek voltak az első irodaszerek.

A fent említett történésekkel egy időben Kínában is folytak a munkálatok az ókori irodaszerek megteremtésére, kifejlesztették a papírgyártást, melyhez eperfát és bambusznádat használtak. Innen jutott el az arab mesterekhez a tudás, majd elterjedt a mohamedán országokban, és Észak-Afrikán keresztül jutott el végül Európába ez a fajta ősi irodaszer. Az európai irodaszerek őse ez a típusú papír volt, mely még rongy alapanyagú volt. A fejlődés igen lassú volt, a felhasználás pedig nem volt elterjedt a magas árfekvés miatt.

Az irodaszerek fejlődésének felgyorsulása a XIX. században kezdődött, amikor létrejöttek az első gőzhajtású papírmalmok, aminek révén már a maihoz hasonló irodaszerek készültek. Fából állították elő a rostokat.

Napjainkban két irányban erőteljesek a kutatások, az egyik az újrahasznosítás, a másik a szintetikus alapanyagokból történő előállítás. Ez a két irányvonal befolyásolja napjainkban az irodaszerek fejlődését, mivel a felhasznált fák mennyisége meghaladja az egészséges mértéket.

Az újrahasznosított irodaszer ma már igen elterjed. Egyéb felhasználási területeken, például csomagolástechnológiában egyre nagyobb teret nyernek azok a mechanikailag ellenálló papírok, melyek grafénból, illetve kőolajszármazékokból előállított óriásmolekulákból készülnek. Ezek gyártása már nem igazán hasonlít a hagyományos eljárásokhoz. Ennek ellenére ezek is szorosan kapcsolódnak az irodaszerek témájához, hiszen hamarosan ezek telítik a piacot, mivel egyéb lehetőségeinket kezdjük teljesen kimeríteni. Valószínűleg néhány éven belül kizárólag szintetikus papír lesz található a papír írószer szaküzletek polcain.