Máris közeleg a szeptember…

Tanévkezdés - iskolatáska

Mindannyiunk számára izgalmas a tanévkezdés. A legkisebbek izgulnak a legjobban (talán csak a legkisebbek szülei izgatottabbak), a nagyobb gyerekek igyekeznek úgy tenni, mintha nem várnák… Vannak, akik éppen megszokták, hogy ők a „nagyok”, s most újra „kicsik” lesznek – felsősök vagy középiskolások. Minden tanévkezdés más: a gyermek igényei, az élethelyzet, melybe belecsöppen, a szükséges iskolaszer, a tanári/szülői elvárások mind-mind mások.

Vajon fel tudjuk-e készíteni gyermekünket arra, ami „odakint” vár rá?

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke boldog és sikeres lenne az életben. Az iskolát is körültekintően választjuk meg, figyelembe véve, hogy a gyermeknek mik az igényei, miben erősebb/gyengébb, mit szeret csinálni, milyen a habitusa, és reméljük, hogy gyermekünk örömmel lép az útra, amit választottunk számára. A gyermeket az úton el tudjuk indítani, kísérni tudjuk – de az utat nem tehetjük meg helyette (és ha letér az általunk választott útról, nem biztos, hogy vissza kell terelni!). Amit az életben magával visz, az nem az a pár szó, melyet akkor mondunk neki, amikor szülőként kinyilatkoztatjuk az – általunk helyesnek vélt – viselkedési és tanulási normákat, hanem mindaz, amit és ahogy tettünk, mindaz, amit és ahogy mondtunk életünk folyamán, és az, hogy a cselekedeteink és a szavaink, a hangsúlyunk, a hangnemünk és a testbeszédünk harmóniában vannak-e.

 Mondhatjuk (és mondjuk is folyamatosan), hogy rohanó világban élünk, hogy cselekedeteinknek következményei vannak, hogy „nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz”, hogy a gyors, pontos, kitartó, kötelességtudó, tanulni szerető emberek válnak sikeressé… De igazán az a fontos, hogy vegyük észre, mi az, amihez tehetsége (és kedve) van a gyermekünknek, és abban maximálisan támogassuk. Nem minden gyerek zseni, de minden gyerek csoda(gyerek).

„Az iskola dolga, hogy […] megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára […]”

(Szentgyörgyi Albert)

A mai szülők az iskolaválasztás, az iskolaérettség, a különböző tanítási-tanulási módszerek kapcsán gyakran vitáznak egymással, mindenkinek van valamilyen „meggyőződése”, de sajnos nem minden szülő veszi figyelembe a gyermek képességeit és igényeit. Szorongunk, hogy a modern, lehetőséggel teli világban megtaláljuk/tuk-e a megfelelő iskolát, minden egyes tanítási év számunkra is küzdelmekkel teli. Meg kell teremtenünk a lehetőségét annak, hogy egyensúlyban lehessen gyermekünk életében kötelesség és játék, szabad játékkal töltött idő és az egyéb „hobbik” (iskolán kívüli foglalkozások), „test és lélek” (ne feledjük: gyermekünk egész nap fárasztó szellemi tevékenységet végez, oda kell figyelnünk arra, hogy a szellemi edzés mellett a fizikai erőnlétét is megfelelő mértékben fejlesszük). És ez nehéz feladat, amikor magunk is rohanunk, idegeskedünk, amikor a mi életünkben sincs meg az az egyensúly, amelyet gyermekeinknek próbálunk megteremteni. A jól ismert igazsághoz érkeztünk el: ha a szülő élete rendben, a gyermeké is rendben lesz. Az iskola dolga, hogy megteremtse az érzést a gyermekben, hogy tanulni öröm – a mi dolgunk, hogy a hátteret biztosítsuk: élni öröm.

Ugyanakkor fontos, hogy a tanév folyamán kövessük gyermekünk iskolai teljesítményét. Milyen a magatartása, kapcsolata a kortársaival, tanítóival, tanáraival, hogyan tanul (milyen módszerrel, és ez-e a számára legjobb módszer, azaz a képességeinek megfelelően teljesít-e ezzel a módszerrel), milyen jegyeket hoz (tudását tükrözik-e jegyei, mert ha nem, lehet, hogy kifejezésbeli vagy egyéb problémái vannak, például szorong vagy nem biztos magában). Nem szabad azonban helyette dolgozni, bepakolni az iskolatáskáját, iskolaszereit, kifaragni a ceruzáit – legkésőbb harmadik osztályos korától minden gyermeknek felelősséget kell vállalnia azért, ha otthon felejtett valamit, vagy elfelejtett megcsinálni valamit. Ha megtaláljuk az arany középutat, akkor nem nyomjuk el a gyermekben az önállósodás kezdeményeit. Ugyanakkor észre fogjuk venni, ha bármilyen változás következik be viselkedésében, teljesítményében akár pozitív, akár negatív irányban. Beszélgessünk rendszeresen a gyermekkel, de ne csak azt kérdezzük, „mi volt ma az iskolában”. Forduljunk oda hozzá, hogy érezze, nekünk bármit elmondhat. Egy-egy rossz jegyért nem biztos, hogy meg kell büntetni. A szobafogság, a zsebpénzmegvonás vagy a tévétől/számítógéptől való eltiltás nem belső motivációt eredményez, hanem azt tanulja a gyerek, hogy meg „kell” csinálnom, különben nem lesz jó nekem. Ugyanígy a jutalmazás sem mindig helytálló. A belső motiváció úgy alakul ki, ha azt érzi, „ha megcsinálom, az jó érzéssel tölt el” (engem – és nem a szüleimet!).

„Könyv, toll, tinta, ceruza,
rontom-bontom,
kezdődik az iskola,
csak aszondom.”

(Weöres Sándor)

Sok iskolában már listát kapunk arról, milyen iskolaszerből mennyit szeretne a tanító néni (néhol arról is, mely iskolaszer-márkákat válasszuk). A lista mellé tegyük saját iskolaszer-listánkat is, melyet gyermekünkkel közösen állítsunk össze, hogy érezze: ő (is) dönt arról, mit szeretne idén az íróasztalán látni, iskolatáskájában tudni (összeírás közben mérjük fel, mely iskolaszer az, ami ugyan tavalyi, de még használható!). Hiszen a gyerek tudja, mivel jó dolgozni, és persze azt is, hogy mi a „trendi”, a tanár igényes felszerelést vár, a szülő jó áron szeretne jó minőségű árut kapni. A feladat: megtalálni azt, ami mindenkinek megfelel.

Egyenlő esélyeket biztosítani a gyermekek számára ugyan képtelenség, ám ha jól választunk, a nagyobb különbségek kiegyenlíthetők. Sajnos a világon egyre több olcsó, gyenge minőségű (általában távol-keleti, kínai) iskolaszer kerül a piacra, melyek gyakran az egészségre és a környezetre is ártalmasak. A termék kosárba tételekor az ár-érték arányra és a károsanyag-tartalomra is figyeljünk. Gondoljuk el: az országunkban évente mintegy 60–70 milliárd forintból, melyet irodaszerekre költünk, 20–30 százaléknyit az iskolakezdésre való felkészülés idejében, iskolaszerre költünk el. Ha jó minőségű terméket vásárolunk, a következő (pót)bevásárlás későbbre esik!

Maga a bevásárlás nem mindig sikerül úgy, ahogy elterveztük

  • Gyakran hamar elfeledkezünk arról, hogy miért is szorongatunk kezünkben iskolaszer-listát, hiszen a leleményes nagyáruházi csapdákat úgy állították fel, hogy a gyanútlan vásárló mindenképpen belesétáljon (méregdrága naplók, csillogó-villogó matricák a hasznos holmik mellett – gyermekünk figyelmét azonnal felkelti!). Ha gyermek nélkül megyünk, hatékonyabbak lehetünk ugyan, de oda az együtt-készülődés öröme, és lehet, hogy nem is tetszik gyermekünknek az, amit mi választunk.
  • Tudjuk azt is, miért költünk többet egy olcsóbb, de nagyobb helyen, mint egy drágább, kisebb boltban: a vásárlási kedv növekedése egyenesen arányos a boltban eltöltött idő mennyiségével. Biztosan észrevettük már, hogyan győzzük meg magunkat egyre könnyebben arról, mit miért érdemes kosarunkba tenni (és már a pénztárnál elfog a szorongás, vajon nem felesleges-e a holmi nagy része?).
  • Lehet, hogy az ok egyszerűen az, hogy emberek vagyunk – s így emberi problémáink akadnak: vagy időnk nincs, vagy hiányos az iskolaszer-listánk, vagy nem szeretnénk a nyári szép időben sorba állni, termékek között bolyongani egy nagy áruházban – a kis boltban pedig nem biztos, hogy minden iskolaszert megkapunk.

Iskolaszer – internetes polcokról

Szerencsére ma már nem muszáj rohannunk a munkahelyünkről vagy szabadnapot kivennünk a bevásárlás napján – otthon, vacsora után, beszélgetve, a gyermekkel közösen is választhatunk, nyugodt körülmények között. A depot.hu webáruháznak köszönhetően egyszerűen, gyorsan és kényelmesen rendelhetjük meg gyermekünk számára mindazt, amire szüksége van/lehet az elkövetkezendő tanév folyamán, hiszen nem kell a „polcokon” keresgélnünk, az Iskolaszer kategória alatt mindent egy helyen megtalálunk. A kategória nem csak tanévkezdéskor hasznos, hiszen a tanév folyamán bármikor elég rákattintanunk, ha gyermekünk számára az éppen esedékes iskolaszert szeretnénk beszerezni.

És ne feledjük: a gyermeknek elsősorban beszélgetésre, szeretetre, odafigyelésre van szüksége mind a tanévkezdés idején, mind a hosszú és fárasztó tanév folyamán.

Kattints a képre és irány a depot.hu iskolaszer webáruház

Iskolakezdés