Nagyon sok szülőben felmerül a kérdés nyár végén, hogy milyen a jó iskolatáska? Óriási a választék, de melyiket érdemes választani?

Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz, hiszen nagyon sok mindentől függ, hogy milyen típusú iskolatáska lesz a leginkább megfelelő. Van azonban néhány fontos szempont, amire érdemes ügyelni. Ezeket a szempontokat szedtük össze itt a Depot irodaszer blogon, ami egyaránt képviseli a gyermekek és szülők érdekeit.

A gyermek szempontjai

Először vegyük górcső alá, hogy mit szeretne a gyermek, majd azt igazítsuk a gyakorlati szempontokhoz.

Egy gyerek elsősorban az iskolatáska kinézete alapján dönt. Szeretné, ha a kedvenc színeiben pompázna a táskája, ami nem meglepő, hiszen egész évben ezt fogja használni és ez lesz a legláthatóbb „kiegészítője” tíz hónapon keresztül.

Annak érdekében, hogy valóban jó kedvvel induljon gyermekünk az iskolába (legalábbis az első hetekben), érdemes rábízni a választásnak azt a részét, ami a színeket, mintázatot illeti. Így örülni fog a táskának, örömmel indul majd iskolába.

Ez azért is nagyon fontos, mert ne feledjük, hogy meglehetősen nagy súlyt kell cipelnie, ami nem kellemes. Legalább az érzés maradjon meg számára, hogy a kötelezően hurcolandó teher csinos.

Bár a gyermekek számára ez a legfontosabb kitétel, ezen kívül rengeteg szempont van, ami a kényelmére és az egészségére is hatással van, és amiket szülőként nem szabad figyelmen kívül hagynunk.

Különböző életkorban különböző iskolatáska

Tisztában kell lennünk azzal, hogy egész más egy hatéves gyerek mozgáskoordinációja, mint egy tizenkétéves gyereké. Ezt vegyük figyelembe iskolatáska választásakor.

A kicsiknek még nem olyan kifinomult a mozgásuk, mint az idősebb gyerekeknek, ezért nagyon fontos, hogy a kicsik számára könnyen kezelhető táskát válasszunk. Nem véletlen, hogy egy-két évtizeddel ezelőtt a kisiskolások iskolatáskája kizárólag tukzárral záródott. Ezt a legkönnyebb kezelni.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a cipzáros hátizsákokat teljesen ki kell zárni, hiszen a gyerekek képességei között is óriási a különbség. A lényeg, hogy ne okozzon a gyerek számára problémát az iskolatáska nyitása-zárása.

A gerinc védelmére

Valójában ezzel a szemponttal kellett volna kezdeni ezt az egész írást, hiszen a legfontosabb szempont a gyermek egészségének védelme.

Tudjuk jól, hogy életkortól függetlenül túl sokat kell cipelniük a gyermekeknek, ezért roppant fontos, hogy az iskolatáska gerinckímélő, tehát ergonomikus legyen. Egy jó kialakítású iskolatáska még súlyos könyvekkel megpakolva is sokkal kisebb terhelést ró a hátra és a vállakra.

Természetesen a gyermekek szokásai is sokat számítanak, ezért fontos megértetnünk velük, hogy a táskát mindkét vállon kell hordani. A féloldalasan hordott táska ugyanis elkerülhetetlenül gerincferdüléshez vezet. Szerencsére ez a viselet néhány éve kiment a divatból.

A könyvek védelmére

Bár elkerülhetetlen, hogy év végére a gyerekek tankönyvei inkább salátához hasonlítsanak, mint könyvekhez, azért érdemes mindent megtenni azok védelmére.

Ehhez a több rekeszes iskolatáska jelenti a legjobb megoldást. Több külön rekeszben jobban el lehet különíteni a könyveket, füzeteket és egyéb tanszereket, így nem borulnak össze. A gyermek könnyebben megtalálja az adott óra elején a könyvét és a füzetét, ráadásul az iskolatáska is kevésbé deformálódik el. Arról nem beszélve, hogy cipelni is könnyebb, hiszen egyenletes lesz a súlyeloszlás.

A könyvek védelme érdekében muszáj megemlíteni, hogy a vízálló iskolatáska elkerülhetetlen. Ez az egyetlen módja, hogy megakadályozzuk esős időben, hogy a könyvek elázzanak.

Egy kis könnyebbség a szülőnek

Minden szülő tisztában van azzal, hogy a gyermekek döntő többsége nem vigyáz annyira a dolgaira, mint amennyire kellene. Ezt azonban valamelyest lehet ellensúlyozni.

Beismerhetjük egész nyugodtan, hogy a gyerekek nagy része dobálja a táskáját, de legalábbis rendszeresen leteszi a földre. Nemcsak az iskolában, az utcán is. Ezen kívül, olykor beleömlik a táskába a tízóraira szánt ital, esetleg beleolvad egy szelet csokoládé, és még számos baleset történhet. Ezért fontos, hogy az iskolatáska könnyen tisztítható legyen. Ezzel valójában a szülők, elsősorban az édesanyák a saját dolgukat könnyítik meg.

Kényelmes, praktikus és biztonságos iskolatáska

Ez a három szempont, a kényelem, a praktikusság és a biztonság legalább olyan lényegesek, mint az eddig felsorolt tényezők.

A kényelem nagyon fontos, valójában részben az egészséggel kapcsolatos szemponthoz kellett volna sorolni. Mitől lesz kényelmes az iskolatáska? Ha elég puha a vállpántja, hiszen így még a súly is kisebbnek érződik. Ha megfelelő anyagból van és ezáltal nem izzad alá a gyerek háta. Ha van egy külső zseb a kulacsnak, hogy ne kelljen a táskát minden alkalommal levenni és kicipzározni, amikor a gyerek megszomjazik.

A kényelemmel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy ma már léteznek a gurulós bőröndhöz hasonló tervezésű táskák. Főként kicsiknek érdemes ilyen táskát beszerezni. A Depot irodaszer webáruházban teleszkópos gurulós kiegészítőt is lehet vásárolni Anatomic házizsákhoz. Ez a praktikus eszköz valóban kényelmesebbé varázsolja az iskolába járást.

Mitől lesz az iskolatáska biztonságos? A biztonság kérdése nagyon tág, ám most elsősorban gondoljunk arra, hogy a gyermek télen lehet hogy sötétben jön haza, így fontos, hogy legyenek a táskán láthatósági csíkok, fényvisszaverők.

A praktikusságról már esett szó fentebb, például a több rekeszes hátizsák, amiben a gyerek könnyebben megtalálja a dolgait. A praktikusság azonban nem merül ki ennyiben. Fontos, hogy a cipzár strapabíró legyen. Elég ha arra gondolunk, hogy egy gyerek naponta legalább tízszer, de inkább többször használja a hátizsák cipzárját. Egy gyenge cipzár valószínűleg csak néhány hónapig fog kitartani. Ez az egyik oka, amiért érdemes minőségi táskát választani.

A fentiekben leírtak segítségedre lesznek a lehető legjobb iskolatáska kiválasztásában.

Nézz körül a Depot irodaszer webáruházban, hiszen ott vár a lehető legjobb megoldás!

ISKOLATÁSKA

a Depot irodaszertől