Néhány országban feketebors, citrom vagy akár sajt is kerül a kávéscsészébe.

Tudta?

  • A nyersolaj után a kávé a világ legelterjedtebb és legértékesebb exportcikke a fejlődő országokban.
  • A világon évente mintegy 500 milliárd csészényit fogyasztanak belőle.
  • Évi 9,6 kg/fő elfogyasztott kávéval a legnagyobb kávéfogyasztó nemzet a finn, a magyarok a ranglista 24. helyét foglalják el fejenként évi 3,1 kg pörkölt kávénak megfelelő kávé elfogyasztásával.

Ahány nemzet, annyi szokás…

A kávé őshazájában, Etiópiában, a kávékészítés külön szertartás, amely még ma is két órát vesz igénybe. A friss kávébabot közvetlenül a fogyasztás előtt pörkölik, majd őrlik, végül bunát, azaz eszpresszót készítenek. Néhányan ma már cukorral isszák, bár az ősi etiópok sót és vajat adtak hozzá.

Kávézási szokások a nagyvilágból - Etiópia

Marokkóban az ételek ízesítéséhez különleges fűszereket használnak, csakúgy, mint a kávéhoz. Hogy intenzívebbé tegyék a kávé ízét, gyakran készítik olyan fűszerekkel, mint például a szezám, a feketebors vagy a szerecsendió. A különböző fűszerkeverékeket az őrölt kávéhoz adják, és így főzik le a zamatos italt.

Kávézási szokások a nagyvilágból - Marokkó

Sok olasz kávézóban egy szelet citrommal szolgálják fel az eszpresszót. A citrommal a csésze peremét dörzsölik, hogy a gyümölcs savanyú íze kihozza a kávé aromáit. Az olaszok reggel tejjel, délután és este magában isszák rövid eszpresszójukat.

Kávézási szokások a nagyvilágból - Olasz

A portugálok jegeskávéja, a Mazagran citromlével vagy citromos ásványvízzel készül. Hazánkban népszerű a görögök frappéja, amelyet instant kávéból és jéghideg vízzel készítenek, és sűrített tejet, valamint cukrot adnak hozzá.

A franciák, a skandinávok és a hollandok nem bonyolítják túl a kávé elkészítését: reggel café au lait (tejeskávét) isznak croissant vagy más péksütemény kíséretében.

Kávézási szokások a nagyvilágból - Francia

A világ egyes részein a kávéfogyasztás valóságos „mini-étkezés”:

Vietnámban az eszpresszó whiskey-ben oldott tojásfehérjével, tejporral, vajjal és kecskesajttal egészül ki. A különös keverék nagyon gazdag ízvilágú, desszertszerű italt eredményez. A kávéscsészét egy tál meleg vízben szolgálják fel, hogy hosszabb ideig melegen tartsák.

Kávézási szokások a nagyvilágból - Ausztrália és Új-Zéland

Argentinában a kávé leginkább egy felhőhöz hasonlít, gőzölt tej és tejhab egy csepp kávéval megízesítve.

Ezzel szemben Ausztráliában és Új-Zélandon pont fordítva készül a flat white, amely leginkább a lattéhoz hasonlít, a különbség az arányokban rejlik. Egy adag kávét kevés habosított tejjel koronáznak meg, így a latténál jóval selymesebb italt kapnak.

Kíváncsi, hogyan fogyasztják a kávét a világ többi részén?

Sorozatunk következő részéből megtudhatja például azt is, melyik nemzet fogyasztja kardomommal a legnépszerűbb frissítő italt.