A helyes kézmosás szabályai a BABA segítségével

BABA szappanokkal a higiéniáért és az egészségért

A kézmosás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen számos betegség forrása lehet a nem megfelelő és rendszertelen kézfertőtlenítés. Az irodai környezetben pedig a napi szintű érintkezés az emberekkel és az eszközökkel szükségessé teszi, hogy hatványozottan odafigyeljünk, és betartsuk a higiénia aranyszabályait.

Hogyan mossunk kezet?

A kézmosást minden esetben szappanos vízzel végezzük, hiszen a szennyeződések és baktériumok eltávolítására pusztán a víz nem alkalmas. A kéz benedvesítése után tegyünk néhány csepp BABA folyékony szappant a kezünkre, és dörzsöljük össze alaposan a két tenyerünket, majd mindkét kézfejünket összefont ujjakkal. A hüvelykujj hajlatában meglapuló kórokozók miatt ennek a területnek az alapos megtisztítása is kiemelt fontosságú. Végül ujjbegyeinket körkörös mozdulatokkal mossuk át, és bő vízzel öblítsük le a szappant a kezünkről!

A kézmosás minimum 30 másodpercig tartson, hiszen ennyi idő szükséges a mikróbák eltávolításához. Mossunk kezet minden alkalommal, ha tömegközlekedési eszközt használtunk, minden étkezés vagy főzés/italkészítés előtt, valamint mosdóhasználat előtt és után!

Tudta?

A „legveszélyesebb” felületek otthonunkban és az irodában a számítógépek billentyűzete, a telefonok, távirányítók (azaz a sokat használt elektronikai eszközök), illetve a kilincsek, villanykapcsolók.

Miért ajánljuk a BABA klasszikus és folyékony szappanokat?

A folyékony szappanok utántöltői gazdaságos megoldást kínálnak, amelyek kamillakivonatos, tejes és gyümölcsillatú, valamint antibakteriális hatású teafaolaj-tartalmú változatban is elérhetők.

Jó egészséget kíván a BABA!