A kézírásnak befellegzett? 5 ok, hogy miért érdemes tollat ragadni

Hazánkban is nagy felháborodást keltett, amikor napvilágra került a hír, miszerint az Egyesült Államok 50 tagállamából 42-ben már nem kötelező folyóírást tanulni. A gyerekek a papír alapú jegyzetelés helyett gépírást tanulnak, a házi feladataik zömét online kapják és a beadandóikat is számítógépen írják.

Az persze tény, hogy aki gyakorlott benne, annak sokkal gyorsabb valamit billentyűzeten lepötyögni, mintha tollal firkálna. Viszont a kézírás jótékony hatással van számos készségre és képességre. Az alábbiakban eláruljuk, hogy miért érdemes mégis előkapni egy golyóstollat időnként, és kézzel írni a különböző feljegyzéseket.

1. Megkönnyíti a tanulást

Talán ön is tapasztalta már korábban, de több kutatás is készült arról, hogy ha a tananyagot leírjuk egy papírra, az könnyebben rögzül. Sőt, akadnak olyan tanárok is, akik azt vallják, hogy puskát írni szabad, csak használni nem. Ezt a kijelentést pontosan azért szeretik hangoztatni, mert amíg a diák elkészíti a jegyzetet, amiről leshet, addig is tanul.

2. Fejleszti a finommotoros képességeket

Amikor írni tanulunk, majd később így készítünk emlékeztetőket, vázlatokat és egyéb hasznos anyagokat, a kéz erősödni kezd, a mozdulataink pedig harmonikusabbá válnak. Ez az apró, íves mozdulatoknak és az ujjak mozgásának köszönhető.

Így hát, ha van egy kis felesleges szabadideje például a postai sorban állás közben, megéri elővenni egy golyóstollat, és megírni a bevásárlólistát vagy összeszedni az aznapi teendőket. Ezzel nemcsak a képességeit fejleszti, de a mindennapok is rendezettebbé válhatnak.

3. Javul a helyesírás

Gépírás közben sokan megfeledkeznek arról, hogy ügyeljenek a helyesírásukra. Persze ez a helyesírás-ellenőrző mellett érthető, de nem túl célravezető. Ugyanis ilyenkor elég az aláhúzott szóra kattintani és a rendszer kijavítja a hibát. Ettől viszont nem rögzül a helyes szóalak vagy mondatszerkezet.

A papírra vetett irományok esetén viszont nincs ellenőrző, nincs automatikus javítás. Csak a saját tudásunkra támaszkodhatunk.

4. Növekszik a kreativitás

Habár az alkotómunka elvégezhető számítógépen, a folyóírással készített szövegek még jobban megdolgoztatják a kreativitást. Elvégre nem előre válogatott betűtípusokkal és kész gombok nyomogatásával jön létre a kész alkotás, hanem a betűket is magunknak kell megrajzolni és egymáshoz illeszteni.

Nem véletlen, hogy ma már külön ágazatot képvisel a kreatív hobbi világában a kalligráfia is. Ám ha a kreativitását szeretné növelni, akkor nem kell azonnal drága, speciális eszközöket vásárolni, elegendő hozzá egy golyóstoll és egy notesz.

5. Személyesebbé teszi a kommunikációt

Vajon létezik még olyan ember, aki képeslapot vagy levelet ír? Nos, létezik, csak épp nagyon ritka. Épp ennek köszönhető, hogyha hébe-hóba kapunk egyet, akkor az első meglepetést követően mégis csak örülünk neki, hiszen valaki vette a fáradságot, hogy papírra vesse a gondolatait a kedvünkért.

Mindebből látható, hogy nagyon is megéri, ha alkalmanként a hagyományos folyóírást használjuk a digitális dokumentumok helyett. Elő a cetlikkel, a tollakkal, hiszen a memoriterek és listák nem készülnek el maguktól!

Jó minőségű golyós tollat keres, mellyel gördülékenyebben készítheti el jegyzeteit, emlékeztetőit? Webáruházunkban széles kínálatot találhat jó minőségű írószerekből, melyekkel könnyebben rendszerezheti tennivalóit és gondolatait.