zöld-szürke uzsonnás táska és kulacs, gyümölcsök és üdítős flakon körülötte

Az uzsonnás táska a szülők hasznos segítője lehet a mindennapokban, hiszen életünk jelentős részében úton vagyunk, már gyermekkorunktól fogva. A mindennapi kötelességünk elszólít otthonról, miközben a mai, egyre tudatosabb életmódot követelő világban fontosnak tartjuk a megfelelő és rendszeres táplálkozást.

Az étkezéseinkben a szükséges táplálékbevitel mellett a minőséget is elvárjuk, melyre az otthon készített ételek adják a garanciát. Szeretjük tudni, hogy amit megeszünk, az nem csupán tápláló, hanem egészséges is. Mindezt pedig különösen fontos szempontnak tarjuk, amikor a gyermekeink táplálkozásáról van szó.

Az étel külön tárolásának haszna

Gyermekként bizonyára mindannyian hallottuk a felnőttek intelmeit, hogy az étel nem játék, hogy figyeljünk oda evés közben, és természetesen tartsuk tisztán magunkat és a holminkat. Ismerős lehet az az emlékkép is, amikor egy hosszú hét, vagy akár egy mozgalmasabb hónap után az iskolatáskánk alján bukkantunk rá egy sorsára hagyott tízóraira. Olykor-olykor már csak a kellemetlen szagokra lettünk figyelmesek, pedig mi igazán igyekeztünk rendben tartani a dolgainkat.

A jellegzetes párizsi szagú iskolatáskák és a vajjal kikent könyvek sem voltak ritkák, mert ugyebár gyermekként olykor figyelmetlenek vagyunk és kapkodunk. Mindig leköti valami a figyelmünket, és az élet sok érdekessége között nehéz még a tízórainkra is odafigyelni. A Maped Picnic Origins uzsonnás táska az ilyen kellemetlen helyzetekre nyújt megoldást.

Több mint egy tároló

Ha az ételhordóra gondolunk, legtöbbünknek a jól ismert műanyag dobozok jutnak eszünkbe, amelyek az életünk részét képezik. Azonban a gyermekek esetében nem mehetünk biztosra azzal, ha csupán egy dobozba tesszük nekik az elemózsiát. A mozgékonyságukhoz és kalandos útjaikhoz igazodva érdemes megfontolni, hogy a sűrű, ügyes-bajos dolgaik közepette egy doboz bármikor elkallódik, vagy amit beletettünk, az nem biztos, hogy a rendeltetési helyén marad minden körülmények között.

A gyermekek számára kialakított Maped uzsonnás táska számol az ugrálással, a szaladgálással és a hirtelen vett kanyarokkal. Kiömlésbiztos belső kialakítása révén az ételhordó dobozok a helyükön maradnak, a szintén kiömlésbiztos kulacs stabilitását pedig a kulacstartó garantálja. A kialakításnak köszönhetően az étel akkor kerül ki a dobozból, amikor gyermekünk evéshez készülődik.

Természetesen minden eshetőséggel számolni kell, mert hiába tudjuk már felnőttként, hogy nem minden tárgy alkalmas a játékra, ha visszagondolunk korai éveinkre, arra is emlékezhetünk, hogy semmi sem szabott gátat a fantáziánknak. Bárhol és bármikor feje tetejére állt a világ, egy dobozból lehetett autó vagy repülő, a táskából pedig kincsesláda. Éppen ezekkel az eshetőségekkel számolva mind az uzsonnás táska, mind pedig annak részei egyaránt könnyen takaríthatóak.

Úgyhogy, ha a sok iskolai gond és teendő mellett legalább abban biztosak szeretnénk lenni, hogy gyermekünk nem marad éhen, bátran használjuk a Maped uzsonnás táskát. Így biztos, hogy a reggel becsomagolt étel akár a délutáni különóra után is ehető formában marad. Szemünk fénye nem korgó pocakkal üli végig az amúgy is nagyon hosszú iskolai napokat. Ráadásul egy közös program is lehet összerakni a másnapi harapnivalót, gyermekünkkel közösen.