TanszerlistaKedves Olvasó!

Itt van az ősz, itt van újra….

Ha ősz, akkor iskolakezdés. A tanévkezdésnek vannak jó oldalai, de a tanszerek beszerzése a legtöbb szülő rémálma. Nem csak rengeteg plusz kiadást jelent, de az eszközök beszerzése legtöbbször igen sok kényelmetlenséggel jár.

Barátnőm kislánya 4. osztályos lesz. Idén is megkapták a tanító néni eszközigényét.

Idén az én kislányom is elsős lesz, így elhatároztuk, hogy együtt megyünk az év eleji iskolaszer-beszerző körútra. Mi nem kaptunk listát, de barátnőm segítségével összeírtuk a legszükségesebbek listáját.

Mottó: Ne kapkodjuk el!

Barátnőmmel különbözőek vagyunk – ezért egészítjük ki egymást. Ő túl akar esni a vásárláson, hajlamos kapkodni. Én szeretem tudni, mi hol mennyiért kapható, sőt összehasonlító listákat is szoktam írni az árakról.

Most megkértem őt is, ne kapkodjunk. Először csak nézzünk körül – mondjuk egy nagyáruházban, ahol most minden „szuperakciós”.

Vittük a listát, és szorgosan jegyzeteltünk.

Az eredmény: barátnőm szinte sokkot kapott, úgy megdöbbent. A számok magukért beszélnek.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy csak annak az árát írtuk fel, ami a listán szerepelt. Gondosan kikerültünk minden nagyáruházi csapdát – ami nem volt olyan könnyű, mint hittem. Azt gondoltam, ha nincsenek velünk a gyerkőcök, mi a józan eszünkkel gond nélkül ellenállunk. Barátnőm azonban elvarázsoltan mutogatta a holmikat, amiket még „meg kellene vennünk”.

Akció?

Ha még ezeket az összegeket is hozzáadnánk a számlához, jócskán ráfizetnénk, mondtam neki. Hiszen a minőségi, divatos holmik itt még drágábbak – az akció a legegyszerűbb termékeken kívül egy-két kiemelt termékre vonatkozik.

Ehhez jön még, hogy hiába szerepel a listán két ceruza és egy radír – minden termék többedmagával van csomagolva, így darabra nem tudjuk megvásárolni. Ez érthető, hiszen egy nagyáruházról van szó – de mi két darab ceruzát szeretnénk!

Megoldás

A megoldás egyszerűbb volt, mint gondoltuk. Az interneten kezdtünk keresgélni, termékek alapján. A depot.hu-n 1500 akciós termék mellett megtaláltuk a nagyáruházak által kínált termékeket azonos áron (például a legegyszerűbb típusú füzetet szintén akciós áron, 35 forintért). Sőt, a minőségi termékeket jóval kedvezőbb áron megvásárolhatjuk (például a Maped termékeket – és most még nyerhetünk is vele!). Mivel barátnőm kislánya rajz tagozatos, a kiváló minőség számára nagyon fontos.

Jót nevettünk – magunkon. Egy egész délutánt eltöltöttünk egy szupermarketben, majdnem elköltve a jövő havi fizetésünket is divatos holmikra, lökdösődve, sorban állva… És most itt ülünk, egy tál fagylalt a kezünkben (jó sok tejszínhabbal!), és beszélgetünk, miközben bepakoljuk a termékeket a kosarunkba. Minden fáradság nélkül.

Iskolakezdés 2014

Üdvözlettel: Depot Team

Ha tetszik hírlevél sorozatunk, küldje tovább barátainak, ismerőseinek.