Iskolakezdésre 2020

Iskolakezdésre 2020

Ilyenkor írnák a gyerekek a táblára visszafelé a várva várt nyári szünetet jelző szó betűit: Ó, IÓ, CIÓ… VAKÁCIÓ!

Idén legfeljebb digitálisan tehették meg – és bár van olyan gyermek, aki kihasználva a digitális oktatás előnyeit jobban be tudta osztani az idejét, és örült az új helyzetnek, azt leszögezhetjük: mindenkinek rettenetesen fontos a közösség, a szociális élet.

Sosem hittük volna, de ez a nyári szünet az iskolakezdésre való várakozással fog telni 🙂

A digitális tanulás legnagyobb „vesztesei” a végzősök voltak. A 8. osztályosok és az érettségizők, akiknek elmaradt a ballagása – is, és az utolsó fél éve is, amit az osztálytársaikkal tölthettek volna. Mindkét korcsoport életszakasz-váltás előtt áll, nekik ezért is jött a legrosszabbkor a karanténidő.

Persze, sokan új hobbit találtak; megtanultak valamit, amit mindig is szerettek volna; kipróbáltak valamit, amit talán sosem tettek volna meg, ha nincs ez a karanténélet; és így tovább.

De a gyerekeknek gyerektársaságra van szükségük. Szerencsére a virtuális világban láthatták/hallhatták egymást, de tudjuk, hogy a személyes jelenlét mennyire fontos. Lehet, hogy ők most ezt tanulták meg? Azt, hogy jobb együtt lenni, mint nyomkodni a telefont? Azt, hogy meg kell becsülni az együtt töltött időt? És végül, de nem utolsó sorban: Azt, hogy az iskola nemcsak egy intézmény, hanem egy olyan hely, ahol a barátaikkal lehetnek?

És talán sok szülő most értette meg, mekkora az iskola felelőssége. És mekkora munkát visz véghez.

„Az iskola dolga, hogy […] megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára […]”

(Szentgyörgyi Albert)

Iskolakezdésre 2020

A sikerhez vezető első lépések…

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke boldog és sikeres legyen. Az iskolát is körültekintően választják meg, figyelembe véve, hogy a gyermeknek mik az igényei, miben erősebb/gyengébb, milyen a habitusa, és remélik, hogy gyermekünk örömmel lép az útra, amit választottak számára.

Ön a gyermeket az úton el tudja indítani, kísérni tudja – de az utat nem teheti meg helyette (és ha letér az Ön által választott útról, nem biztos, hogy rosszul teszi).

Amit Ön megtehet: minőségi iskolaszereket vásárol számára. Ezzel nemcsak munkájában támogatja, hanem környezettudatos döntést is hoz. Ha jó minőségű terméket vásárol, a következő (pót)bevásárlás későbbre esik!

És ne feledje: A gyermeknek elsősorban beszélgetésre, szeretetre, odafigyelésre van szüksége mind a tanévkezdés idején, mind a hosszú és fárasztó tanév folyamán.

Az a fránya lista…

Sok iskolában listát kapnak a gyerekek arról, milyen iskolaszerből mennyit szeretne a tanító néni (néhol már iskolaszer-márkákat is ajánlanak). A kapott lista mellé tegyék oda saját iskolaszer-listájukat is, amelyet a gyermekkel közösen állítsanak össze, hogy érezze: ő (is) dönt arról, mit szeretne idén az íróasztalán látni és az iskolatáskájában tudni. Hiszen a gyermek tudja, mivel jó dolgozni, és persze azt is, hogy mi a „trendi”; a tanár igényes felszerelést vár; a szülő jó áron szeretne jó minőségű árut kapni. A feladat: megtalálni azt, ami mindenkinek megfelel.

És ne feledje: Összeírás közben mérjék fel, mely iskolaszer az, ami ugyan tavalyi, de még használható.

Online iskolaszer-vásárlás gyorsan, egyszerűen…

…és annak tudatában, hogy nem baj, ha valami lemaradt a listáról, bármikor leülhetnek együtt a gép elé pótolni. Az „Iskolaszer 2020” katalógusban a jól ismert klasszikusok mellett az idei szezon újdonságait is megtalálja: egy színes, áttekinthető, igényes kivitelezésű kiadványt lapozhat elektronikusan. Nézzen bele, válogassanak már most!

Nem furcsa, hogy júniusban már izgatottan várjuk az iskolakezdést? 🙂

Olvassa el korábban megjelent cikkünket, amelyben egy háromgyerekes anya iskolakezdési tapasztalatairól ír. (Iskolakezdés – Iskolaszer őrület?)