Szeptember 1, új tanév, két tanuló lány portréja, iróasztalon jegyzetfüzetekSzeptemberi készülődés, tanuló lányok, előttük jegyzetfüzetek.

Sokak örömére újra megnyitnak az iskolák szeptembertől, és reméljük, hogy a járványhelyzet sem romlik olyan szintre a közeljövőben, hogy ez megváltozzon. A legkisebbek lesznek a fókusz középpontjában, hiszen nekik elengedhetetlenül fontos lehet z, hogy az iskolai közegben tanulhassanak, segítséget kapjanak. Ti is biztosan készültök már a sulira, ha kisiskolás gyereketek van, hiszen 1 hét sincs már hátra, és elkezdődik a suli.

Most egy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami nem csak a kicsik, de a gimisek, egyetemisták nagy kedvence is lehet már az első napoktól fogva. Ha minden írószert, füzetet, könyvet beszereztetek már, érdemes egy igazán kreatív megoldással is készülni a gördülékenyebb indulás érdekében. A jegyzetfüzetek, vázlatfüzetek nagy segítség lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A csinos és praktikus jegyzetek megkönnyítik a mindennapokat. Az elektronikus forma mellett nagy előnyük, hogy a kézzel írt sorok jobban bevésődnek az emlékezetbe, mint a virtuális verziók.

Milyen jegyzetfüzetet válasszak?

Többféle típust is megkülönböztetünk a kínálatunkban, hiszen a jegyzetelés kezdő-és nagymestereinek is szeretnénk kedveskedni. Az üres füzetek mellett, gondolkodhatunk határidőnaplóban is, ha a munka-vagy felsőoktatás a célpont. A kicsiknek viszont hatalmas előny lehet a színes, mintás és izgalmas tömbök használata. Ez önmagában is szorgalomra, rendszerezésre ösztönözheti még a szétszórtabb lurkókat is.

Ha szívesen nyitja ki a kis, naptárát, határidőnaplót, vázlatfüzetet, akkor várhatóan nagyobb eséllyel is körmöli be a fontos tudnivalókat. A határidőket, szülőknek szánt üzeneteket, és persze a kreativitást fejlesztő gyermekrajzokat is. A tanárokról készült karikatúrák is zömmel ilyen füzetekben kapnak helyet, bár ez esetben érdemes óvatosságra inteni a lurkót a lebukás elkerülése érdekében.

Színes, mintás jegyzetek

Az apró ragasztós jegyzetpapírok is népszerűek mind az irodai dolgozók, mind a kisiskolások körében. Ha valami színes és jól rendszerezhető, átlátható, akkor sokkal könnyebben tájékozódnak benne azok, akik a vizuális tartalomra fogékonyak.

Márpedig az emberek nagytöbbsége kifejezetten fogékony a vizuális tartalomra. Ha belegondolunk a digitalizáció és közösségi média legnagyobb térhódításába, akkor nagyon szépen körvonalazódik, hogy éppen a vizuális, gyorsan értelmezhető tartalom az, ami többek között nagy hatást gyakorol minden korosztályra.

Jegyzetelni jó!

Ez persze nem egy újdonsült dolog, hiszen az online világ előtt is bevett szokás volt átlátható színes, szagos jegyzeteket készíteni. Ezen belül is előtérbe kerülnek az ábrák, halmazábrák, a manapság is népszerű asszociáción alapuló ötlet „sünik”, ahol egy fő téma köré kapcsolódó kérdéseket, jellemzőket gyűjtünk össze. Ezek az ábrák, nyilak, formák és színnel kiemelt lényeges tartalmak, jelölések segítik a gondolkodást, a véleményalkotást és a memorizálást is elősegítik.

Nálunk minden kiegészítőt megtalálsz

A jegyzetfüzetek mellé, különösen a kicsik esetében szuper színesek és filcek, szülőbarát zsírkréták, játékos vonalzók, vagy épp munkafüzetek is dukálnak. Ha szeretnéd kicsit feldobni az otthoni irodaszer raktárt, akkor a legjobb helyen jársz nálunk iskolakezdéskor és évközben is.