Karácsony adventi gyertyák

A karácsony előtti időszak rohanásában nagyon kevesen gondolkodnak el azon, honnan is származik ez a mára már természetes ünnep? A karácsony előtti izgalmak közepette adj magadnak néhány nyugodt percet a tájékozódásra!

Elgondolkodtál már valaha azon, hogy miért ünnepeljük karácsony ünnepét és miért pont ilyenkor? Természetesen mindenki tudja, hogy ez egy nagyon fontos keresztény ünnep, hiszen Jézus születését ünnepeljük. Ennek ellenére mára már nem csak a keresztény, illetve a hívő családok ünneplik, hanem valójában szinte mindenki.

Gondoltad volna, hogy mégsem Jézus születéséhez kötődik a karácsony, hanem sokkal korábbra nyúlik vissza a története? Alább elmesélünk néhány érdekességet.

A karácsony története

Ha eddig azt gondoltad, hogy időszámításunk kezdetét, azaz Jézus születését ünnepeljük, akkor hamarosan kicsit meg fogsz lepődni, hiszen a hagyomány ennél kicsit régebbi.

December második fele már a kereszténység előtt is ünnepi időszak volt. Nevezetesen Szaturnusz ünnepe volt, aminek a középpontjában a téli napforduló állt. Lehet, hogy azt sem tudtad eddig, hogy a kereszténység kezdetétől majdnem négyszáz évnek kellett eltelnie, mire meghatározták Jézus születésének időpontját, ebből adódóan csak ekkortól lett ünnep a karácsony, bár akkor még nem így hívták.

Az ünnepi szokás elterjedése, mint minden másé, szintén hosszú időbe telt, ráadásul egyáltalán nem hasonlított a mai karácsonyi hagyományokra. A karácsonyfa felállítása és feldíszítése, az ajándékozás, a napokig tartó családi együttlétek sok-sok idővel később, csak a XVI. századtól vált szokássá egyes körökben. Még ezek után is több száz évbe telt, mire valamennyire elkezdett hasonlítani az ünnepi időszak a maihoz. Tehát mondhatjuk, hogy az a mód, ahogyan ma ünnepeljük a karácsonyt, viszonylag friss, legalábbis közel nem olyan régi, mint gondolnánk.

A karácsonyi ajándékozás

Honnan ered a karácsonyi ajándékozás hagyománya? Miért követjük ezt a kedves szokást évről-évre? Egyáltalán ki volt az első ajándékozó?

Ma már természetes dolog, hogy minden évben a decembert azzal töltjük, hogy megvásároljuk szeretteinknek – olykor saját magunknak is – a régóta vágyott dolgot. Családtagjaink, barátaink megajándékozása valóban szívet melengető érzés, annak is, aki adja, és annak is, aki kapja az ajándékot. Ezért nagyon fontos, hogy személyes ajándékokat vásároljunk, hiszen ezzel kifejezzük odafigyelésünket, szeretetünket.

Mégis, honnan jött a gondolat, hogy karácsonykor ajándékot adunk egymásnak? Ha pontos választ vársz, egy konkrét dátumot vagy személynevet, akkor sajnos csalódnod kell, hiszen erre vonatkozólag nincsenek pontos adatok, ám néhány teória természetesen létezik. Alább elolvashatsz néhányat ezek közül, és kiválaszthatod magad számára azt, amelyik a legjobban tetszik.

Az biztos, hogy az ajándékozás hagyományához erősen hozzájárult, hogy Jézus születésekor a napkeleti bölcsek ajándékokkal érkeztek az újszülötthöz. Ez azonban nem lett volna elegendő ahhoz, hogy napjainkban heteket töltsünk el év végén az ajándékok beszerzésével.

Az elsődleges teória

Szent Miklós december eleji ajándékozása húzódott el karácsonyig. Az biztos, hogy Szent Miklós ajándékokat adott a szegény gyerekeknek december elején, és ez a szokás a XIII. században roppant gyorsan elterjedt a szülők és rokonok körében. Később úgy gondolták, hogy mivel a karácsony szent ünnep, így az ajándékozás inkább ehhez az eseményhez illene jobban, persze ettől még a Mikulás-napi ajándékok is megmaradtak. Ezt a teóriát támasztja alá, hogy nagyon sok országban karácsony éjjelén is a Mikulás viszi az ajándékokat.

A következő hiedelem

Luther Márton volt az, akinek megesett a szíve a szegény gyermekeken és megajándékozta őket karácsony napján. Ebből aztán olyan szokás lett, ami elterjedt.

Mint korábban említettük, a karácsony ünnepe jóval a kereszténység előtti időkre nyúlik vissza. Az ókori Rómában december közepén kezdődött Szaturnusz ünnepe. Ez egy többnapos ünnep volt, és ekkor mindenkit megajándékoztak, még a szolgálókat is.

Valójában ezek csak érdekességek, hiszen mindegy, hogy melyik történet az igaz, a karácsonyi ajándékozás hagyománya olyan erősen megszilárdult, hogy biztosan nem fog eltűnni a világból.

Ha még mindig a karácsonyi ajándékokon stresszelsz, mert nem sikerült mindent beszerezned, akkor van egy jó hírünk számodra.

A Depot irodaszer webáruházban még holnapig le tudod adni a rendelésedet, és ha olyan terméket vásárolsz, ami készleten van, akkor még karácsony előtt kiszállítjuk neked.

Nézz körül bátran! Rengeteg ajándékötletet találsz a Depot irodaszer webáruházban gyermekek és felnőttek részére egyaránt. Akár a karácsonyi dekorációt is megvásárolhatod még most.

Nézz körül bátran!

Rengeteg ajándékötletet találsz a Depot irodaszer webáruházban