iskolás kisfiú kinyitható tolltartóval

A tökéletes tolltartó kiválasztása alsó tagozatban a legtöbb szülő számára komoly kihívást jelent. Oda kell figyelni arra, hogy minden fontos írószer elférjen benne, a követelmények pedig tanártól függően is változóak lehetnek.

Az sem mindegy ráadásul, hogy gyermekünk szívesen hordja-e magával tolltartóját nap, mint nap az iskolába.

Az alábbi bejegyzésben néhány egyszerű ötlettel szeretnénk segíteni azoknak a szülőknek, akik nem tudják, milyen tolltartót válasszanak. Kihajtható, emeletes, vagy egyterű lehet a jó megoldás az iskolába induló, alsó tagozatos gyermekük számára?

Kihajtható vagy egyterű tolltartó?

A klasszikus, emeletes vagy kihajtható tolltartók legnagyobb előnye, hogy minden fontos írószert, tanórákhoz szükséges kelléket szisztematikusan rendezhetünk el bennük. Külön hely jut a tollaknak, a színes ceruzáknak, és a papírvágó ollónak is. Míg az egyszerűbb, bedobálós tolltartók használata esetén erre nincs lehetőségünk.

Hátrányuk azonban, hogy sokkal nagyobb helyet foglalnak. Sőt, nehezebbek is lehetnek, mint az egyterű, szövetből, textilből, vagy egyéb, könnyű anyagból készült társaik. Ez pedig a túlpakolt iskolatáskával, gyermekünk gerincének túlterhelésével is járhat.

Ezzel ellentétben az egyterű tolltartókban ugyan lehetetlen rendet tartani, de sokkal könnyebben és praktikusabban hordozhatók, mint az emeletes, zipzáras változatok.

Alsó tagozatban azonban a legtöbb tanár mégis a nagyobb, gumis írószertartóval rendelkező tolltartókat szokta ajánlani, nem véletlenül. Ezek a már említett rendszerezési lehetőségnek köszönhetően sokkal jobban átláthatók. Ezáltal a gyermek az órán azonnal megtalálja a számára épp szükséges eszközt, nincs szükség felesleges keresgélésre.

Sőt, az írószertartóval és zsebekkel rendelkező tolltartók az otthoni bepakolást is megkönnyítik. A rendezettségnek és átláthatóságnak köszönhetően azonnal észrevehetjük azt, ha egy szükséges írószer épp hiányozna a tolltartóból.

Alsó tagozatban tehát érdemes lehet elgondolkodni egy klasszikus, gumis írószertartóval rendelkező tolltartó beszerzésén. Arra azonban mindenképp figyeljünk, hogy méreteiben és súlyában is azokon a határokon belül mozogjon, ami még kényelmesen elfér gyermekünk iskolatáskájában.

Nem csak a funkció, a külső is fontos

Az iskolatáskához hasonlóan a tolltartó is olyan kellék, melyet gyermekünk minden nap magával hord az iskolába. Aktívan használja azt osztálytársai előtt. Éppen ezért érdemes olyan darabot választani, ami nem csak praktikus és kényelmes, de esztétikus is.

Manapság már rengeteg különféle mintával ellátott tolltartó közül választhatunk. Legyen szó akár a klasszikus kinyitható és emeletes modellek, akár az egyszerűbb, bedobálós változatokról. Alsó tagozatban a legkedveltebbek az aktuális mesehősök és képregény-figurák képeivel díszített darabok.

Mindenképp figyeljünk azonban oda arra, hogy ezek meddig „menők” a gyerekek körében, és mikortól kezd használatuk kínos lenni.

Felső tagozatban érdemes egyszerűbb, egyszínű változatok mellett dönteni, esetleg kedvenc együttes, focicsapat logójával ellátott terméket keresni. A legbiztosabb persze mindig a visszafogott, szerény design. Gyermekünk ízlése ugyanis az iskolás évek alatt folyamatosan fejlődik, formálódik. Így a mintás tanszereket illető igényei is változhatnak.

A tökéletes megoldás érdekében érdemes lehet több lehetőséget is kinézni, és ezek közül gyermekünk segítségével kiválasztani a külső szempontjából számára is megfelelő tolltartót.