Töklámpás nélkül nincs halloween

Napjainkban Magyarországon is egyre elterjedtebb a halloween, főként a fiatalok és gyermekek körében. Nézzük meg, mi is valójában ez az ünnep.

Bár sokan úgy gondolják, hogy az Egyesült Államokból származik ez az ünnep, ennél azonban sokkal régebbi. Az ok, amiért ez a tévhit él, hogy főként az amerikai filmek által terjedt el az egész világon, és mivel jelmezbe öltözni mindig szórakoztató, ezért hazánkban is egyre több gyerek és fiatal használja ki a lehetőséget, amit a halloween nyújt.

Mi a halloween?

A halloween ősi kelta eredetű népszokás, amit az ír bevándorlók vittek magukkal Észak-Amerikába, sok más népszokásukkal együtt.

A kelta halálkultusz részét képezte a samhain ünnep, a kelta óév vége, ami keveredett néhány római kori ünnepi elemmel, továbbá kiegészült ír népszokásokkal, végül így lett, tulajdonképpen egy egyvelegnek tekinthető halloween ünnep.

A kelták hitvilága szerint október 31-én a holtak szellemei visszatérnek, és aki nem elég óvatos, abba beköltöznek. Ez ellen úgy lehetett hatékonyan védekezni, ha az ember beöltözött valaki (vagy valami) másnak, így összezavarta a holtakat. Innen származik a jelmezbe öltözés hagyománya. Legnépszerűbb lények, amiknek beöltöztek (és ma is beöltöznek), boszorkányok, tündérek, koboldok, kísértetek.

Mint azt láthatjuk, az eredeti kelta samhain ünnep erősen átformálódott az évezredek során. Eredetileg a vaskori kelták szeretteik szellemének felbukkanását várták ezen a napon, ezért ételáldozatokat hagytak számukra. Megemlékeztek az elhunytakról, történeteket meséltek róluk a tűz körül ülve. Ehhez képest a mai halloween ünnep divatos és harsány, összefonódott a római szokásokkal és keresztény elemekkel. Nem véletlen, hogy éppen halloween után van a keresztény halottak hete.

A töklámpás, a halloween legfontosabb kelléke

Töklámpás nélkül nincs halloween. Ez egy olyan eleme az ünnepnek, mely könnyen elkészíthető, a gyerekek kifejezetten élvezik a készítés menetét is.

Hogyan lett éppen a töklámpás a halloween legfontosabb eleme? Több legenda is létezik ezzel kapcsolatban, és ahogy a legendákkal lenni szokott, vagy igaz, vagy nem.

Mivel kelta hagyományról van szó, talán az ír legenda áll legközelebb a valósághoz. Ez nem azt jelenti, hogy a történet igaz lenne, csak a töklámpás eredetére ad némi magyarázatot.

A legenda főszereplője Jack O’Lantern kovács, aki meglehetősen iszákos volt. Egy nap meglátogatta őt az ördög, hogy magával vigye a pokolba (itt máris keresztény hatások látszanak a történetben). A kovács szeretett volna előtte még inni egyet, de semmi kedve nem volt az ördöggel cimborálni. Inkább megkérte az ördögöt, hogy válasszon egy almát a fájáról. Az ördög így is tett, majd felmászott az almafára. A kovács azonban hiába volt iszákos, megvolt a magához való esze. Amíg az ördög az almákkal foglalatoskodott, egy keresztet vésett a fa kérgére, ezzel megakadályozta, hogy az lemásszon. Természetesen azonnal egyezkedés vette kezdetét. Az iszákos Jack megígértette az ördöggel, hogy nem viszi magával a pokolba. Az ördög kénytelen volt megígérni, másként nem jutott le a fáról, úgyhogy megegyeztek. Később azonban a kovács meghalt, és két világ között rekedt, ugyanis a mennybe nem engedték be, mert nem élt valami példás életet, az ördög viszont megígérte, hogy nem viszi magával a pokolba. Ott bolyongott magányosan, sötétben. Jack könyörgött az ördögnek, hogy legalább egy kis lángot adjon neki, hogy lásson valamit és ne fázzon annyira. Az ördög adott neki egy izzó fadarabot, amit az egykori kovács egy répa belsejébe tett, ez lett az ő lámpása.

Hogy lett a répából tök? Roppant egyszerű. Észak-Amerikában a tök őshonos volt, a répa viszont nem. Ráadásul a tököt sokkal egyszerűbb volt lámpásnak kifaragni. Így lett a töklámpás a halottak hete előtti halloween ünnep legfontosabb kelléke.

Halloween dekorációk otthonra, saját kezűleg

Bár a halloween elsősorban az angolszász területeken valódi hagyomány, hazánkban is egyre népszerűbb és elfogadottabb, hiszen ki utasítana vissza ilyen jó mókát?

A halloween ünnepéhez nemcsak a jelmez és a töklámpás tartozik hozzá szervesen, de a lakás kidekorálása és a speciális sütemények sütése is. Gyermekes családok körében különösen jó hétvégi program a dekorálás, főként ha megvannak hozzá a megfelelő kellékek. Ebben segít most a Depot irodaszer webáruház, hogy valóban kedves emlék legyen a teljes halloween hétvége.

Mennyivel jobb a gyerekekkel együtt elkészíteni a dekorációt, mint üzletben készen megvásárolni. Ezzel nemcsak az ünnepet tesszük felejthetetlenné, de a gyerekek kreativitását is fejlesztjük.

A SCHNEIDER jóvoltából most szuper díszítőmarkerekhez juthatunk hozzá, ami később is felhasználható bármilyen kreatív tevékenységhez. Halloween ünnepre kifejezetten jól jönnek a metálfényű markerek, melyekkel különleges hatás érhető el.

Nézz körül a Depot irodaszer webáruházban, és még halloween előtt szerezd be a kreativitás alapkészletét!

Az alábbi videóban egyszerű Halloween-i dekorációs ötleteket mutatunk, melyek készítése nagyszerű szórakozás az egész család számára!